Az oldalsebesség mostantól még fontosabb

Avagy itt az új Google "Speed Update", melynek köszönhetően 2018 júliusától az oldalsebesség nagy hatással lesz a mobiltelefonról indított keresések rangsorolásában.

Az emberek a lehető leggyorsabban szeretnék meglelni kérdéseikre a választ – a tanulmányokból pedig kiderül, hogy valóban érdekli őket a weboldal betöltési sebessége. Az oldalsebesség már régóta közre játszik a keresési rangsorban, de ennek hatása főleg az asztali számítógépen érződött. 2018 júliusától azonban az oldalsebesség nagy hatással lesz a mobiltelefonról indított keresések rangsorolásában. Ez azért is fontos, mert

A magyar felhasználók csupán 34 százaléka böngészik asztali számítógépen, kétharmaduk előnyben részesíti az okostelefonok használatát.

A Google a “Speed Update”, azaz a “Sebességfrissítés” nevet adta ennek az újításnak, és elmondásuk szerint csak olyan oldalakat fog érinteni, amelyek kifejezetten lassú betöltési sebességgel bírnak, és a lekérdezések kis százalékát fogja érinteni. Ugyanaz az a szabvány lesz érvényes minden weblapra, függetlenül attól, hogy milyen technológiát alkalmaztak annak elkészítéséhez. Fontos azonban megjegyezni, hogy a minőségi tartalom még mindig prioritást élvez, így a megfelelő mennyiségű és minőségű szöveggel és képekkel ellátott, de lassú honlapok még mindig jó helyen lesznek a keresőben.

ÉS ÖNNEK ELÉG
GYORS A WEBOLDALA?

Tesztelje weboldala sebességét a Google hivatalos sebességmérő eszközével, a Google Page Insights-szal.

Ahhoz, hogy a sebességet ellenőrizni és optimalizálni tudjuk, érdemes erre alkalmas eszközöket használnunk.

 

A Google PageSpeed Insights egy 1-100-ig terjedő skálán osztályozza a weboldalakat. Zöld értéket kapva jó oldalt tudhatunk magunkénak. Ha nem éri el ezt az értéket,  keressen fel!